4 nap telt el,ezalatt elmentem új deszkát venni. Egy jóforma MATRA-t választottam,volt is rá alkalmam, hogy kipróbáljam.Na meg ott volt mégegy fotózás is.Candice Swanepoelt kellett lencsevégre kapnom. Nagy rajongója vagyok a csajnak, úgyhogy megtiszteltetés volt vele együtt dolgozni.Eljött a 22-e is. Már a reggeli órákban feszülten böngésztem a neten, hátha kiírtak már valami infót. Emit meg napok óta nem láttam,szóval senkitől semmi hír. Aztán olyan 17:00 körül megjelentek az első cikkek a világhálón...Lezuhant egy Boeing 747-es gép New York egyik lakónegyedébe csapódott. Voltak képek a katasztrófáról, és valami borzasztó volt nézni őket.
Aztán este 19:00 órakor kinéztem a nappali ablakán, onnan látni lehetett az utcát.Ott sétált Alice. Nagyon örültem neki, hogy akkor ezek szerint nem halt meg. Vettem fel egy kabátot és kirohantam hozzá.
-Wooww... Szia!
-Te hogy-hogy látsz engem? -Furcsa kérdés volt...Felmerült bennem a gyanú, hogy esetleg mégsem él.Csak azt általában megszoktam érezni...Most viszont semmi. Kinyújtottam a kezem feléje,próbáltam megfogni,viszont már nem lehetett. Csak a puszta levegő volt ott, mintha a lányt csak kivetítették volna oda. Ebből azt szűrtem le, hogy meghalt.
-Úristen! Rajta voltál a gépen... De miért kellett?! Ahj! -Szörnyen bűntudatom volt, mert ha megtettem volna minden tőlem telhetőt akkor nem így végződött volna. Sajnáltam... Már a közös munka előtt is ismertük egymást, és rendes volt. Ennek nem kellett volna így végződnie.
-Azt hittem ez is csak olyan lesz mint a többi. Tévedtem...Már az elején bűzlött a dolog, hogy bekattant minden elektronikus cucc a reptéren.Egy kis késéssel szállt fel a repülő.Fogadjunk, hogy te tudtál a katasztrófáról is, csak azt nem tom hogyan.Meg mégis miért van az, hogy csak te látsz meg?-Túl sok volt a kérdés.Végülis rávett, hogy kitálaljak mindent.A lényegét a dolognak elmondtam.Ő meg eleinte hitetlenkedve hallgatta legalábbis a jövőbe tekintős cuccot.Mikor már minden témát kimerítettünk és fogadjunk, hogy a fél utca agybajosnak tartott Alice lelépett én meg indultam befelé.
-Hé! Várj! -Kiáltott utánam valaki.Hátranéztem.Szépnek szép leányzó volt,barnás-feketés hajjal és vékony alakkal. Csak először azt hittem az elmegyógyintézetből jött,hogy elvigyen.Mondjuk már mindegy, megszoktam, hogy betegnek néznek.-Te is suttogó vagy, igaz?-Akkor derült ki, hogy nem én vagyok az egyedüli.Másnak is van hasonló nyomisága.
-Nem,nem...Itt valami súlyos tévedés történt.Az imént csak a színházi darabomat próbáltam.-Persze, hogy ezt csak hülyeségből mondtam, szerintem ezt a hangomból is ki lehetett venni.
-Aha persze... Nyugi én is látom őket.-Nézett rám.Egyszerűen sugárzott belőle az energia.-És bocs,hogy csak így rád rontok...De tudod te mióta keresem a hozzám hasonlókat?-Amióta csak megszólított be nem állt a szája.Gyorsan beszélt Francia akcentussal ami néhol elég furán hangzott.
-Semmi baj... és fogalmam sincs.
-Mindegy nem is az a lényeg...Fúú de bunkó vagyok, még be sem mutatkoztam.A nevem Elena McCartney.21 éves vagyok. Bristolban születtem de kiskoromban nevelőszülőkhöz kerültem akik Párizsba vittek, ezért is töröm az angolt.Persze mostmár itt élek Londonban.Jelenleg egy kávézóban dolgozom.-Nekem úgy tűnt kicsit talán túl gyorsan akarta lezavarni ezt az egész bemutatkozást,csak úgy hadart.
-Én Kevin Parker.22 éves.És Londonban lakok amióta az eszemet tudom.Fotósként dolgozok. -Vetett rám egy pillantást és találkozott a tekintetünk.Már épp válaszolni akart, de aztán inkább hagyta az egészet.-Nem megyünk be a házba? Hideg van már idekint.-Nem azért hívtam be, hogy majd odabent pöcköljünk, vagy bármi. Hanem,dumálni.Utálok kint fagyoskodni.Igaziból nem szoktam csak úgy idegeneket beinvitálni a házamba, de most az egyszer kivételt tettem.Hova máshová mehettünk volna?
-Tőlem -Vonta meg a vállát és mosolygott.Bementünk,levettük a cipőt meg a kabit.Körbevezettem illedelmesen majd ledobtuk magunkat a kanapéra.
-Na és mesélj picit magadról.Hogyan viszonyulsz ehhez a “képességhez“?
-Megvagyok vele, csak néha teljesen bolondnak néznek.A legjobb barátaimnak sem mondhattam el ezt mert azt hitték volna nem vagyok normális.Attól meg teljesen ki vagyok, ha folyton zaklatnak a szellemek.A magánéletembe is bele akarnak szólni.1x kipróbálnám milyen lenne átlagosnak lenni.Csak egy napig legalább.-Kb. ugyanaz volt a problémája ezzel az egésszel mint nekem.
-Én is így vagyok vele.Kiskoromban még frankónak találtam ezt az egészet,hogy én más vagyok.De egy idő után az ember beleun-Egy pici szünetet tartottam, a padlót bámultam. Majd újra Elenára néztem.-Te is látod a jövőt? -Látszólag megdöbbentette a kérdésem, kerek szemekkel nézett rám.
-Nem.Miért? Kéne? De az milyen szuper lehet már!
-Nehogy azt hidd.Számok villannak be amik a katasztrófák helyét és idejét jelzik.Borzasztó úgy élni, hogy ezek ellen nem tehetsz semmit.-Hajtottam le a fejemet.
-Szóval ez a helyzet...Nehogy ez miatt legyél depis.Az, hogy tudsz róluk még nem a te hibád egyik sem.-Igaza volt mondjuk.Bár ettől se javult túlzottan a hangulatom,valamit biztos tudnék tenni, ha hinnének nekem az emberek.Sehogyse tudom őket meg győzni.
Gondolataim közül csak a telóm csörgése tudott kizökkenteni.Harry volt az. Átkoztam azt a napot amikor megadtam neki a telefonszámomat.
-Hello. -Vettem fel.
-Csőőő öcsip*cs!-Ezzel az idióta köszöntésével is kicsinál.Már vagy 200x megmondtam neki, hogy ne ezt mondja,mert felfordulok tőle,de csak azért is.
-Mit akarsz?
-Lesz egy b*szott nagy buli szombaton este 6 órától Tonynál.Csak meg akartam kérdezni te eljössz-e? Lesz ott annyi csaj, hogy mindegyikőnknek jut egy estére.
-Igazán? Te csak ezt nézed?!
-Is.Tudod én heteró vagyok.-Ez felért számomra egy sértéssel.
-Jó tudni.Ketten vagyunk.-Dehát mindenre van egy jó válaszom...
-Na, de igen vagy nem? Jössz?
-Talán.Csak most tudod itt van nálam egy csajszi.Úgyhogy, ha megbocsájtasz...
-Húzd meg! -Totál nem rá tartozik mikor b***om meg.És ez is olyan dolog amit csak egy haver mondhat nekem, de nem Harry...
-Te meg vagy bolondulva! Majd én eldöntöm mikor húzom meg.Ok? -Letettem.Nem bírtam vele tovább beszélni.Már pusztán azzal felidegelt ahogy beleszólt a telóba.
Elenára néztem.
-Hupsz! Ez hangos volt?-Kérdeztem vigyorogva.
-Kicsit...-Mondta, majd elnevette magát.Ezen már nekem is röhögnöm kellett, ez az egész olyan hülyén és viccesen jött ki.Aztán mikor abba tudta hagyni önfeledt kacagását újra hozzám szólt
-Amúgy te is szereted DJ BL3ND-et? Csak mert a csengőhangod a PODCAST MIX VOL 3-ból van.
-Imádom a zenéit!
-Wáá! Én is! Az újabbak a legjobbak. -Kicsit meglepett, az amit mondott. Akkor ő is legalább akkora partyarc lehet mint én.Ezt szűrtem le belőle.
-Jaja! Meg Skrillex is érti a dolgát.Tőle a kedvencem a Rock n Roll.Na meg a Karluv Klub & Kai Wachi - The Harem száma.... Azért meg egyenesen odavagyok.-Meséltem lelkesen.
-Én meg már voltam is Skrillex koncerten.Állati volt! Mindenki tombolt, és vad volt a buli.-Szóval folytattuk a beszélgetésünket, és mint kiderült. Rengeteg közös tulajdonságunk van.Ez a lehető legjobb.Már nem mintha fel akartam szedni (bár hozzáteszem ő egy full perfect csaj) csak azért mégiscsak jó ha van egy haverod akivel ennyi mindenben egyetértetek.Rengeteget dumáltunk végül csak el kellett mennie este 8-kor.Természetesen nem hagyhattam, hogy gyalog folytassa az utat vagy taxit hívjon, ilyesmi...Hazafuvaroztam a Lambo-val.Sajnos arra nem nyílt alkalmam, hogy megmutassam mit tud a kicsike.Ettől eltekintve szemmel láthatóan élvezte az utazást.Egyébként nem is lakott olyan messze tőlem.Az alap, hogy búcsúzás előtt lebeszéltük a következő találkozót...Nevezzük még csak annak.
Aztán hazamentem.Elena teljesen elfelejtette velem azt a szomorúságot ami abból fakadt, hogy nem tudtam megakadályozni Alice halálát.