1 héttel később
*Kevin szemszöge*
Sok minden történt velem egy hét leforgása alatt.Például elszállították szervizbe az autómat és ideiglenesen megkaptam a fater BMW M3 E92-es kocsiját. A legjobb persze az, hogy dúl a love Elena és köztem, már bemutattam a szüleimnek is.Megpróbáljuk a szabadidőnk nagy részét egymásnak szentelni, szóval el vagyunk.Ami viszont roppantul bosszant az, hogy mostanában mintha tömegesen menekülnének tőlem a szellemek...Ilyen még az életbe nem volt,naponta legalább egyet láttam, most viszont egy sincs a közelemben.Mondjuk ez még semmi ahhoz képest, hogy reggelente belenézek a tükörbe és egy pillanatra neon zölden világít a szemem,komolyan kezdek félni magamtól.
Nem történt ez másként csütörtök reggel sem...Mentem ki a fürdőbe, erre ugyanaz lejátszódott.Pislogtam egyet kettőt, mert akkor el szokott tűnni,de most semmi...Ugyanúgy világított, sőt szinte már izzott a szemem.Egyszercsak elvesztettem az eszméletem, a földre zuhantam.Mikor felébredtem valami nem stimmelt mert nem éreztem semmit.Felültem és akkor tudatosult bennem, hogy valószínüleg meghaltam. A testem tehetetlenül feküdt továbbra is a földön, végigtekintettem magamon.Félig meddig átlátszó voltam, szellem lettem.
Szóval így történt az eset... Persze azonnal teleportáltam az egyetlen személyhez aki lát engem még így is,Elenához.Éppen a tányérját vitte ki a konyhába,én meg megjelentem előtte. Az első reakciója az volt, hogy kiesett a kezéből a tányér amitől az darabjaira tört a második meg:
-Ne,ne,ne,neeeee!!! -Ezt körülbelül olyan gyorsasággal mondta mint a Transformers-be a Sam,majd rátört a sírógörcs.Nem volt képes meghallgatni, hiába próbáltam mondani neki, hogy segítsen rajtam, még megmenthet, szerintem egy szót se hallott ebből.Szívesen átöleltem volna, csak hát már nem tudtam.A párnára koncentráltam, felemeltem a puszta tekintetemmel és megdobtam vele Elenát, hogy végre figyeljen.Felém fordította a fejét.
-A testem ott van a fürdőszobába, talán még nem késő...Vagy legalább hívj fel valakit, hogy tüntesse el onnan ne ott rohadjon. Csak tudod nem értem mi történhetett,én még élni szeretnék! Fiatal vagyok a halálhoz!Össze akartam veled házasodni,jó persze később...Meg tőled akartam volna az első gyerekemet, meg a többit is. Bíztam benned,hogy ugyanúgy fogsz szeretni évek múlva is és ez megvalósulhat.-hatásos volt a beszédem mert felkapta a táskáját előkapta belőle a slusszkulcsot, kiment a ház elé, ott bepattant az autójába (amit egyébként 5 napja vett) és azonnal indított. A mellette lévő ülésbe teleportáltam magam.Az életbe nem láttam még így vezetni..Komolyan mondom, ment legalább 100-al az 50-es táblánál,látszólag hidegen hagyta, hogy megbüntetik-e vagy sem.Útközben továbbra is patakokba folyt a könny a szeméből,néha lemorzsol pár cseppet.
Mikor odaértünk szabályosan berontott a házamba, szaladt egyenesen a fürdő felé,én meg követtem.Mikor belépett az ajtón nagyon elcsodálkozott.Nem volt ott a testem.
-Basszus! Ez önállósította magát! -Nyögtem ki.
-Biztos, hogy itt volt? Nem lehetséges, hogy egy másik szobában van?-Nézett rám.Már olyan fal fehér volt,azon csodálkoztam,hogy még nem lett rosszul.
-A-a! Itt hagytam.
-Ez esetben keressük meg. -Szóval elindultunk megkeresni a hullámat, de sehol se találtuk meg.Végül javasoltam azt az ötletet, hogy talán segítségül hívhatnánk egy szellemet.Így hát Elena előhívott egyet,Alice jött oda.Felvázoltam neki a helyzetet, hogy mi történt.A válaszán nagyon elcsodálkoztam.
-Kevin,szerinted miért tartotta távol magát tőled minden kísértet? A lélekfaló téged választott ki gazdatestként.
-Hát az meg ki? -Vágtam közbe.
-Még nem hallottál róla? Földön ragadt szellemekkel táplálkozik,olyan mint egy nagy fekete lyuk, minden lelket beszippant ami az útjába kerül. Az élőkre nézve nem ártalmas, de minden évben új testbe költözik,zöldesen izzó szemeivel mindenkinek megírja a halála dátumát,belekódolja az elméjükbe.Ő a “nagy kaszás“. -Ez még nekem is volt, még az életbe nem hallottam ilyenről és most pont velem történt meg ez...Csak tudnám miért.
-Te jó Isten segíts rajtunk! -Mondta Elena.
-Mit tehetek? Mi lesz velem ezután? -Már amikor feltettem a kérdést, éreztem mi lesz rá a válasza.
-Semmit... Át kell kelned, és reinkarnálódsz.-Az a lazaság amivel ezt mondta, az már szinte bosszantó volt.Csak úgy menjek a “fénybe“ oszt hagyjam itt a szeretteim,félbemarad az életem... Mintha ez olyan egyszerű lenne.Amúgy se vagyok olyan nyuszi, hogy csak úgy engedjem magam legyőzni.Seggbe rúgom a halált.
-Haha! Röhög a vakbelem! Nem... Szépen megküzdök azért ami az enyém!
-De ez lehetetlen! Akkor téged is “megehet“ és akkor már 2. életed se lesz. -Felelte elcsodálkozva Alice.
-Ki nem szarja le?! Az ég világon semmire sem emlékeznék ha újjászületnék, hát akkor meg minek?-Felszívódtam onnan, még mielőtt bárki is megpróbálna jobban lebeszélni a dologról.

*Elena szemszöge*
Alig tudtam valamit mondani a döbbenettől, Kevint nem lehetett megállítani, akkor is vissza akarta szerezni ami az övé.Körülbelül 5 percig némán álltam ott és magam elé bámultam, végiggondoltam a dolgokat, most már azt is elvesztettem aki tényleg szeretett. Megint előtörtek belőlem a könnyek,és potyogtak le mint a záporeső.Alice próbált vígasztalni,eredménytelenül.Aztán végigfutott az agyamon, hogy ki is vagyok valójában...Egy bőgős leányzó aki semmit se tesz, vagy egy kőkemény csaj aki ha kell követi a halálba is a pasiját? Inkább a második.
-Meg kell keresni! Segíts előteremteni a lélekfalót!
-Elena, mi egy tűt keresünk a szénakazalba.-Jelentette ki, ezt egy ‘nem‘-nek vettem.
-Engem az nem érdekel! Biztos vagyok benne, hogy ahol ő van ott lesz Kevin is! -Kiabáltam, és felpattantam, nem bírtam tovább a nagy semmittevésbe szenvedni.
-Igen? Mégis mit csinálsz ha megtalálod?
-Ha kell segítek neki, én érzem legbelül, hogy szüksége lesz még rám... -Erre a szavamba vágott.
-Persze, valakinek őriznie kell az emlékét.-Na ettől a mondattól teljesen kiakadtam.Jól felhúzott.
-Tudod mit? Akkor ne is segíts! Bezzeg amikor kellett Kev megpróbált megmenteni téged! Hálátlan egy dög vagy!-Vágtam a képébe ezeket a dolgokat.
-Szerintem menj el orvoshoz... A terhes nőknek ilyen ingatag a lelkiállapota.
-Sajnálkozhatsz, hogy nem téged fektetett le, hanem engem!-Még magamon is meglepődtem,miket tudok mondani, ha felbosszantanak.Még az a jó,hogy nem hergelt tovább helyette eltűnt.Én meg kisétáltam a házból, beszálltam a kocsimba és jártam az utcákat,abban reménykedtem megpillantom majd valahol a nagy kaszást.Egyszercsak Alice termett mellettem.
-Na mit akarsz már megint te tyúk? -Néztem rá lazán, de az arcom végig a gyűlöletet sugározta felé.
-Megtaláltam a lélekfalót. Danson Parknál van.-Gondoltam végre valahogy hasznosította magát ez a mocsok.Azonnal a helyszín felé vettem az irányt.Szerencsére percek alatt odaértem,mivel amúgy is a közelében voltam már.De nemcsak én találtam rá, hanem Kevin is.A kezében egy fényképet szorongatott,és közeledett az ellenség felé.(Nekem a mai napig rejtély, hogy tarthat a kezében egy akármit is egy kísértet) Kiszálltam a verdámból, és megközelítettem őket.Annyit láttam még, hogy Kev belépett a testébe, majd nagy fényesség kiséretében egy lökéshullám, és a földre kerültem.Körülöttem mindenki csodálkozott, azon mi volt ez. Feltápászkodtam és körülnéztem.A test amiért harcoltak most mozdulatlanul feküdt.Odamentem hozzá,akkor megpillantottam a fotót rólam.Leguggoltam Kuvin mellé megpróbáltam felébreszteni,megnéztem az életjeleit, pulzusa még volt de egyre lassabban vert a szíve, a légzése is lelassult.Hívtam a mentőket, néhány perc alatt kiértek. Persze nem maradtam ott,én is mentem vele a kórházba.Útközben folyamatosan azért küzdöttek, hogy ne haljon meg a srác.Még mindig nem voltam benne biztos, hogy annak az életét mentik akit én szeretek.Az azért elég súlyos bűn lenne ha felkelne és kiderülne, hogy továbbra is ő a kaszás.
Még a mentőautóba stabilizálták az állapotát.A kórházba kapott egy ágyat,néhány gép csipogott mellette.Az orvosok azt mondták most már bármelyik pillanatban felébredhet.Leültem mellé egy székre és feszülten vártam mikor nyitja ki a szemét.Végig fogtam a kezét és reménykedtem. Beszéltem hozzá hátha az segít.Órák hosszat ott voltam vele,de semmi.Úgy döntöttem itt hagyom, hazamegyek aludni és majd másnap visszamegyek. Éppen ki akartam lépni az ajtón mikor egy halk hang megszólalt a hátam mögött.
-Szeretlek! Ne hagyj itt! -Erre megfordultam és visszamentem hozzá.Kevin volt az egyértelműen.A szemei tengerkéken ragyogtak.
-Nem hagylak itt szerelmem! -Az ágyára ültem, közel hajoltam hozzá és megpusziltam.
-Ennyi nem elég... -Vágta rá.Mire én elmosolyodtam és megcsókoltam.-Jól van a baba?