*Joe
Az órára pillantok ami a szekrény egyik polcán van... Már 6:45 vagyis elég jól elaludtunk. Mondjuk nem mintha ez akkora probléma lenne, hisz a suli a közelben van, biciklivel 10 perc. Gondolataimból az zökkentett ki, hogy az ajtón belépett anya és felhúzta a redőnyt. A reggeli napfény besütött a szobánkba. Hirtelen olyan érzés fogott el, hogy most azonnal el kell tűnnöm innen egy sötétebb helyre. A kezemet védekezőleg a szemem elé tettem, ezzel eltakarva a beszűrődő sugarakat.
-Neee! -Kiabáltam, erre már biztos felébredt Jason is. A fejemre húztam a takarót, így meg a lábam látszott ki.
-Joe! Ez az utolsó sulis nap, többet már nem kell menni a héten... Ezt már csak kibírod. Kelj már fel! -Mondta a muterom parancsolóan. Erőt vettem magamon és lemásztam az emeletes ágyról. Életemben nem éreztem annyira bántónak a fényt, égette a bőrömet és borzasztó rossz érzés volt. Odamentem az ablakhoz és leeresztettem a redőnyt. Anya csak legyintett egyet és kiment a szobából.
-Semmi kedvem ma elmozdulni innen. -Jelentettem ki majd leültem egy székre.
-A bulit este csak nem hagyhatjuk ki. -Szólalt meg Jason, a hangjából ítélve Ő is legalább annyira fáradt volt még, mint én.
-Hát... Arra majd elmegyünk. -Mondtam.Aztán kinyújtóztam, felálltam és kerestem magamnak ruhákat. Hihetetlen milyen jól láttam sötétben. Miután rövid válogatás után megtaláltam a hangulatomhoz és az időhöz illő legmegfelelőbb szerkót bementem öltözni a fürdőbe.Ugyanaz a fekete hajú, kék szemű srác nézett vissza rám a tükörből csak egy kicsit fáradtabban. Mire visszamentem a kuckóba addigra a tesóm is indulásra kész volt. Csak hát a reggeli azért akkor sem maradhat el...
A konyhába vándoroltunk ahol az asztalon egy csokis torta fogadott muter és fater mellett. Szerintem látták rajtunk, hogy idegesek voltunk a fény miatt.
-Boldog 18. szülinapot srácok! -Köszöntöttek fel egyszerre.
-Szuper! Ez lesz a reggelink? -Kérdezte Jason és már elő is vett egy kést, hogy felvágja.
-Ahogy gondoljátok. De azért nekünk is hagyjatok valamennyit. -Vágta rá apa. A tesóm nem tétlenkedett, felszeletelte a tortát.
-Persze! Fejenként 1 szeletet mindenképp! -Mondta gúnyosan vigyorogva. Én elővettem a tányérokat és a villákat.Eztán letelepedtünk ketten az asztalhoz, a szüleink elmentek.A nagy tortazabálásból csak egy furcsa de csábító illat zökkentett ki mindkettőnket.
-Te is érzed? -Kérdeztem miközben beleszagoltam a levegőbe.
-Jaja. Ez vér. -Szerintem neki is legalább ugyanilyen hívogató volt... A nyál összefutott a számba még a gondolattól is. Végül sikerült féken tartanunk magunkat, és elfogyasztottuk a süteményt, mármint a mi részünket.
Miután végeztünk a reggelivel rövid bucsuzkodás után elindultunk bringával az iskolába. Mire odaértünk dögrováson voltam, mindketten szaladtunk be az épületbe mit sem törődve mi lesz a falnak támasztott kerékpárokkal. Persze Philip a szőke hajú csávó nem tudta megállni, hogy ne szóljon be nekünk a folyosón.
-Ejha! Csak nem a McFly ikrek azok? Futnak a csajok elől! -Mutogatott ránk, a haverjai körülötte meg csak röhögtek. Azt hiszem ez volt az utolsó csepp a pohárba, magam sem tudom hogyan csináltam, de egy szempillantás alatt odarohantam hozzá. A gallérjánál fogva a szekrénynek nyomtam, kicsit feljebb toltam így már nem ért le a lába.
-Esküszöm, még egy rossz szó és úgy megverlek, hogy bedagadsz a mentőbe! -Mondtam halál komolyan. Közbe megérkezett az erősítés is Jason személyében. Ő mellettem állt, a jobb oldalamon.
-Most félnem kéne tőletek? Ti ketten evolúciós zsákutcák vagytok! -Erre leköpte a tesómat, Ő pedig helyettem is behúzott neki egy akkorát, hogy szerintem Philip ezt egy életen át érezni fogja... És kitört a verekedés. Az ellenség haverjai is nekünk rontottak, mi meg szépen kiütöttük mindegyiket,ahogy Philt is. A végére már csak a behemót Anthony maradt aki egyébként vagy kétszer nagyobb nálunk -kis túlzás- és kopasz.Olyan kigyúrt,erős, hogy eddig még senki sem mert szembeszállni vele. Közelített felénk, mi -Jason és én- meg egyszerre behúztunk neki egy jó nagyot és vagy 7 métert repült a folyosón. Fel sem kelt már, de persze nem azért mert megöltük, még élt. Körülnéztünk és mindenki tapsolt a lányok meg a nevünket kiáltozták. Az egyetlen dolog ami elronthat egy ilyen örömteli pillanatot: hogy személyesen, maga az igazgató lejön hozzánk. Miután felmérte a terepet karon ragadott mindkettőnket és felhurcolt az irodájába. Leültünk egy-egy székre.
-Meséljetek, hallgatlak titeket. -Persze egyikünk sem szólt egy árva szót sem. A csendet csak egy kopogás majd az ajtó nyitódása törte meg, úgy látszik sikerült felkaparniuk az áldozatokat a földről, mert jöttek. Mire véget ért a sor, addigra az egész iroda tele lett.
-Valaki sürgősen mondja el most azonnal, hogy mi történt! -Emelte fel a hangját az igazgató.
-Ez a két vadállat nekünk rontott! Álltunk a folyosón és nekünk jöttek! -Mondta Phil.Erre nevettem egyet... Valahogy kihagyott belőle egy két részletet.
-Mi olyan vicces McFly? -Kérdezte a direktor.Vállat vontam.
-Óóó, semmi, semmi csak Phil elfelejtett elmondani pár „aprócska” részletet. -Néztem az emlegetett szamárra -Valójában Ő hergelt minket... És miután leköpte Jasont egyértelmű volt az ügy kimenetele. -Persze éreztem, hogy nem hisz nekem a diri. Pofázhatok bármennyit, már mindegy.
Hosszasan elbeszélgetett velünk, megtekintette a „buliban” résztvevők sérüléseit, kihallgatta a tanukat. Végül arra a döntésre jutott, hogy egy hétig felfüggeszt mindenkit aki belekeveredett a verekedésbe, plusz egy igazgatói. Lehetett volna súlyosabb is.