*Kevin szemszöge*
A facebookon lógtam,igaziból nem is figyeltem ki van fent, már hulla voltam, az elalvás kerülgetett mikor rám írt Elena.
'Hello. Mizu ott? Basszus nekem olyan szar napom van... Kirúgtak a munkahelyemről, és rosszul is voltam. Már nem annyira.' Sajnáltam szerencsétlent. Meg szerettem volna tőle kérdezni, miért is bocsájtották el, illetve mit takar a „rosszullét”. Ő viszont lelépett. Összeráncoltam a szemöldökömet, értetlenül néztem. Ilyen hamar a csaj nem szokott offline-ba menni így logikusan levontam azt a következtetést, hogy valószínűleg áramszünet van náluk. Mondom akkor felhívom, mert ezt akkor is meg kell beszélni. De mi az, hogy nem veszi fel? Ez már igencsak gyanús. Gondoltam akkor előhívok egy kísértetet, az majd megmondja jól van-e Elena.
-Alice! Emily! Valakiii! -Nincs válasz. Erősen kezdtem azt hinni, ezek engem idegelnek. Pont most egy sincs amikor szükségem lenne rájuk. Így hát az ősrégi, de jól bevált szellemidézéshez folyamodtam. Kiraktam gyertyákat, meg néhány tárgyat ami fontos, lekapcsoltam a villanyt a szobába,leültem a szőnyegre és egy versel próbáltam előhívogatni azokat kis dögöket. Sikerrel jártam, egy fiatal 14 év körüli lány lelke jelent meg.
-A nevem Nicole. Segítsek valamiben? -Kérdezte.
-Azt megköszönném. -Felálltam a földről, az éjjeli szekrényből elővettem egy fotót.- Figyelj, úgy érzem bajban van a barátnőm. Itt egy fénykép róla. Keresd meg kérlek. -Mutattam oda neki, Ő bólogatott.
-Az arca ismerős. Megyek, ha megtudok valamit visszajövök. -Mondta, majd eltűnt. Nagyon ideges voltam már, eloltottam a gyertyákat utána csak járkáltam fel-alá a házban és vártam, hogy Nicole visszajöjjön. Óráknak tűnő percek teltek el,végül úgy döntöttem letelepedek az ágyamra. Tekintetem az órát pásztázta és ahogy így unalmasan nézelődtem azt vettem észre, hogy elnehezedtek a szemhéjaim... Elaludtam. Arra ébredtem Nicole állt előttem és szólongatott.
-Hey! Álomszuszék, megtaláltam a csajodat. -Pattantam fel villámsebességgel. Letörölhetetlennek tűnő mosoly volt az arcomon.
-Tényleg? Nagyszerű! És...?
-Ne örülj annyira, a lélekfaló elrabolta. -Teljesen komoly arckifejezésre váltottam és szörnyen mérges lettem, azt hittem valamit a falnak vágok. De aztán ezt az ötletet inkább elvetettem, azon a kis dögön a halálon fogom levezetni a dühömet. Nem leckéztettem meg eléggé e múltkor, ha harc hát legyen harc!
-Hol van? Most azonnal mondd meg, hogy hol van! -Szinte már kiabáltam.
-Jól van, nyugi! Roseberry Street 5. -Erre vártam! Már csak egy bökkenő volt... -Ok. Valahonnan szerezni kell fegyvert. Méghozzá a szomszédtól, annak van annyi mint a nyűg, tudom mert megmutatta nekem őket egyszer. Ha nincs itthon ki kéne nyitnod az ajtót. Gyere már! -Elindultam először is a konyhába, ott szereztem egy kést, majd kifelé vettem az irányt, ki a lakásból. Nicole követett. Az ajtókat bezártam magam után és Eric háza felé vettem az irányt. Becsengettem hozzá, nincs válasz.
-Nikki! Ajtónyitás! -Erre kattant egyet a zár és szabad volt előttem a terep. A nappalin át egyenesen a raktárhoz mentem ahol meg is találtam amit kerestem. Volt ott minden, a MP5k-tól elkezdve a Barrett M82-ig. Én mégis a Mini-Uzi mellett döntöttem. Azért tovább nézelődtem és egy hálóvetőn akadt meg a szemem, pontosan olyanon mint amilyen a pókembernek van... Spéci hálóvető. Azt felszereltem a csuklómra, ahogy kell és egy fegyvertartó övet is szereztem. Kifelé menet az asztalon hagytam egy cédulát. 'Kölcsönkértem néhány fegyvered, majd visszaszolgáltatom. Üdv, szomszéd.' Gondoltam, hogy nagyon örülni fog neki, de ez most vészhelyzet volt.
Nem volt sok idő, úgyhogy már mentem is a BMW-hez a garázsba és indítottam. Hamar odaértem, mert gyorsan hajtottam, kiszálltam a verdából és odamentem az ajtóhoz amit lábbal jól berúgtam és az Uzit magam előtt tartva körülnéztem. Mivel az alsó szinten egy árva lélek sem volt ezért felmentem az emeletre, ott tartotta fogva a halál Elenát. A lány mögötte egy székhez volt kötözve, a száján ragasztószalag. A nagy kaszás azokkal a zöldesen izzó szemeivel közeledett hozzám, én meg mintha előre tudtam volna, hogy mire készül elraktam a fegyvert és hátrálni kezdtem. Éreztem, hogy ha megpróbálom lelőni úgyis valahogy eltéríti a golyót, megteheti... Akkor kell lepuffantani amikor nem figyel. Szóval hátrafelé lépegettem, majd egy nagy levegőt vettem, felé futottam és szó szerint átszaltóztam fölötte, lényegében mindezt ösztönösen csináltam. Rögtön a földet érés után megfordultam így azzal a döggel szemben álltam. A hálóvetővel megcéloztam a fejét és amennyit tudtam lőttem rá. Persze folyamatosan tépkedte le magáról de ezzel is nyertem egy kis időt, ezalatt a nálam lévő késsel elvágtam Elena kötelét majd letéptem a szájáról a ragasztót. Hátulról meg támadt a lélekfaló, felemelt és a falnak vágott, rohadtul fájt. De arra nem volt időm, hogy szenvedjek. Felpattantam aztán újra meghálóztam a halált, előkaptam az Uzit és szétpuffantottam azt az undorító fejét. Felsóhajtottam... Győzelem. Eltettem a stukkert, odarohantam Elenához és átöleltem.
-Jól vagy? Mit csinált veled ez a szemét? -Kérdeztem tőle, közbe még mindig magamhoz szorítottam.
-Aha jól, azt hiszem. Még nem bántott, csak idekötözött. -Felelte, majd eltávolodtunk egymástól. Azt vettem észre, hogy elkerekedett a szeme. -Vigyázz! -Kiabálta, Ő elugrott onnan. Megfordultam... Jól gondoltam, hogy még él a végzet.
-Mi van? Nem döglöttél meg? Na majd most megdöglesz! -Egy percet sem tétováztam, megragadtam a véres fejét és megpróbáltam kitörni a nyakát, csak a mocsok fajtáját... A kezét maga elé rakta és lebegtetett aztán hátrahajított, mint egy rongybabát. Csak ekkor éreztem mekkora erő is van benne. Még az a szerencse, hogy sikerült jó helyzetbe kerülnöm még a levegőbe és egy tigrisbukfenccel megoldottam a leérkezést. Hamar talpra kecmeregtem eztán rohantam a nagy kaszás felé, becsúsztam a lábai közé és a fegyverrel szitává lőttem. Miután kiterült a behemót, késsel elvágtam a torkát, aztán a szívébe döftem. A gazdatestnek ezennel annyi.
Elena idesétált megnézni a helyzetet. Először a kaszásra pillantott csak utána rám.
-Honnan vetted ezeket a mozdulatokat? Engem is megtaníthatnál. -Mondta mosolyogva.
-Nem tudom. Az életbe nem csináltam még ilyeneket. Csak ösztönösen jött, mintha nem is én uraltam volna a testem, mintha nem én lettem volna hanem valaki más. -Magyaráztam, szerintem elég lehetetlenül hangzott. Ő még is elhitte.
Rövid idő múlva elindultunk hozzájuk, egyikünk sem akart a bűzlő hulla mellett tartózkodni. Engem meg kicsit gyötört a lelkiismeret furdalás, hiszen megöltem egy embert... Na jó akkor már a halál volt, de akkor is... Most a rendőröknek is azt fogom mondani? „Dehát biztos úr! A csajomat elrabolta ez a fickó mert megszállta a nagy kaszás!” Persze ezt majd be is veszik. Szóval ezentúl a nap bármely pillanatában rám ronthatnak és lecsukhatnak.  Hülye vagyok! El kellett volna ásni azt a dögöt! Mondjuk már mindegy, ami megtörtént azon nem lehet változtatni. Ott hagytuk, kész.
Mikor megérkeztünk a házhoz Elena rögtön be is rohant és megnézte jól van-e a tesója. Követtem. Szerencsére Luthernek semmi baja nem lett. Kajáltunk valamit és felmentünk a szobába. Tévézésnek indult. Bekapcsolta a készüléket.
-Mit szeretnél nézni? -Kérdezte miközben hozzám bújt. Én ki voltam feküdve az ágyon.
-Téged. A nap minden percében. -Néztem rá. Ő lágyan megcsókolt. Válaszként nyomtam a homlokára egy puszit és elkezdtem simogatni. -Olvastam ám az üzeneted. Mesélj, mi történt? -Lekapcsolta a tévét, majd sóhajtott.
-Ezen nincs mit túlmagyarázni... Kirúgtak, ennyi. A dugó miatt késtem, mindenhol építkeznek. -A hangjából kihallottam a szomorúságot, persze együtt éreztem vele.
-Segítek munkát keresni. És mi van azzal, hogy rosszul lettél? Hmm? - Próbáltam nem azzal az „én megmondtam” stílusban beszélni. Pedig amúgy tudtam miért van ez. A látomásom a múltkor...
-Az lényegtelen. -Vont vállat.
-Tévedsz. Meg kéne nézned... -Egyszerűen a szavamba vágott. Idegesítő ez.
-Kevin Parker, azt hiszem ezt már egyszer megbeszéltük. -A fejemet csóváltam. Olyan kezd lenni mint egy makacs öszvér, két öszvér meg hát nehezen fér össze. Amit elhatároz magában az úgy is van. Az pedig rossz dolgot sejtet ha a teljes nevemen szólít.
-Félsz. -Vágtam rá. Ő felkönyökölt és szúrósan nézett rám, mintha ezzel a mondattal valami súlyos hibát követtem volna el.
-Mégis mitől?
-Attól, hogy terhes vagy. -Jelentettem ki teljes nyugodtsággal.
-Miva'? Te már azt is jobban tudod mitől félek? -Bökte meg a hasamat mire én összerezzentem, aztán megcsikiztem az oldalát. Elena felnevetett és finoman megütött a kezemnél.
-Rám számíthatsz. Bármikor. Bármilyen helyzetben. -Kacsintottam rá, majd az ajkaimat az övének tapasztottam.
-Imádlak. -Súgta a fülemben ezt követően rám ült. Kezei a hasamon és a mellkasomon kalandoztak miközben csókolgatott.
Úgy vágytam már erre... És végül össze is jött. Ennél tökéletesebb befejezése a napnak már nem is lehetett volna.